Szerepjátékok

Kísérleti jelleggel próbáltam ki eddig történelem órákon a szerepjáték-drámajáték módszert. Eddig a legjobban sikerült játékok közül az egyik a Themisztoklész pere nevű játék, amiben az athéniaknak (egy-egy osztálynak) kellett eldöntenie, hogy a görög-perzsa háború hőse, Themisztoklész vajon zsarnokságra akar-e törni vagy sem.

Az osztrakiszmosz (cserépszavazás) előtt azonban az athéniaknak el kellett látogatni az agorára, ahol egymással kellett megvitatni Themisztoklész helyzetét. A szerepjáték során ugyanis mindenki csak egy apró információt tudott Themisztoklészről, ráadásul volt, aki az információ birtokában Themisztoklész támogatója volt (ez volt a feladata), volt, aki közömbös polgárt kellett, hogy alakítson, mások pedig a kapott információ alapján száműzni akarták Themisztoklészt.

A játék külön érdeme az volt, hogy minden információ egy elsődleges forrásból (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok) származott, ráadásul a logikai és kommunikációs készségeket egyaránt fejlesztette (hiszen egymást győzködhették a derék athéniak).

S hogy milyen utasításokat kaptak a szerepkártyán? Lássunk két példát:

"Szeretnéd látni, hogy egy sikeres politikus elbukik, ezért mindenképpen arra fogsz szavazni, hogy Themisztoklész zsarnokságra akar törni."

Vagy:

"Emlékszel arra, amikor a perzsa háború előtt Themisztoklész a delphoi Püthia szavait („Építsetek fabástyákat!”) úgy értelmezte, hogy hadihajókat kell építeni."

S hogy mi lett a cserépszavazás végeredménye? A döntő többség Themisztoklészt akarta száműzni... A történelem megismételte önmagát.